Folytatódnak az etnoökológiai kutatások

0
77
PB202858

A nyár folyamán megkezdődött és azóta is tart az ún. etnoökológiai vonatkozású információk gyűjtése Kopács, Várdaróc és Laskó településeken

Az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára felkerült többek között a magyar táncház-mozgalom és a mohácsi busójárás. A szellemi világörökség lényegében az ősöktől örökölt hagyományokat jelenti, ami szóbeli, ünnepi rítusokban, eseményekben, ősi mesterségekben nyilvánul meg. A természettel kapcsolatos ősi, népi tudás fontosságát ökológusok csak az utóbbi időben ismerték fel, és próbálják rögzíteni, átmenteni az utókornak. Ennek az ősi, népi természetismeretnek a kutatására irányuló tudományág az etnoökológia.

Őseink egykor szerves részét képezték környezetüknek, a természettel harmóniában, egyensúlyban életek. Ehhez meg kellett tanulniuk a természet „nyelvét”, ki kellett ismerni szeszélyeit, melyhez finoman igazodtak és illesztették életüket. A generációkon át halmozódó népi természetismeretnek aztán hirtelen vége szakadt és feledésbe merülni látszott, miután a természet megóvására irányuló első intézkedések abból álltak, hogy a tájban élő és tevékenykedő embert kitiltották a természetből. Szerencsére még élnek köztünk olyan emberek, akik részben rendelkeznek azzal az ősi tudással, amit nagyanyáik és nagyapáik hagytak rájuk. Ennek a tudásnak a feljegyzése, továbbadása nemcsak kultúrtörténeti jelentőségű, hanem a jövőbeni helyes és megfelelő természetvédelmi módszerek kidolgozásában is hasznos lehet. Hiszen minden természeti értékünk, ami ránk maradt, az egykori ember tájhasználata mellett maradt fenn, tehát nem lehetett káros.

Mindezen kívül a népi természetismeret turisztikai jelentőséggel is bír. Felmérésekből kiderült, hogy a nemzeti parkokat látogató turisták nagy része nem csupán a természet iránt érdeklődik. Bizony a helyi kultúra, a népi szokások, azok természeti vonatkozásai (népi gyógyászat, helyi népi terület, állat vagy növényzet elnevezései stb.) éppúgy érdeklik és foglalkoztatják az idelátogatókat, mint maga a „puszta” természet. A természeti értékeket a hozzá tartozó népi hatásokkal együtt kell bemutatni, mint ahogyan a magyar pusztát a pásztorral és pásztor életmóddal.

Hogy miért kezdtünk el a Kopácsi-rét és környékén „kutakodni”, azt Molnár Zsolt, a Magyar Tudományos Akadémia Funkcionális Ökológiai Osztályának tudományos főmunkatársa mondja el.

– Első idelátogatásom alkalmával megbizonyosodtam arról, hogy a Kopácsi-rét az egyik legizgalmasabb ártér a Kárpát-medencében. Az itt tapasztalt népi természetismeret lenyűgöző. A néprajzkutatók zöme értelemszerűen nem rendelkezik részletes ökológiai háttérrel ahhoz, hogy ebben a szakágazatban kellőképpen mélyre áshasson. Ezen szakterületen az ökológusok segítségükre siethetnek, hogy a még meglévő természetismereti tudást részleteiben kikutassák, rögzítsék és kiegészíthessék a néprajzkutatók figyelemre és tiszteletre méltó munkásságát. Fölöttébb érdekesnek tartottam a helyiek számára közönségesnek tűnhető elnevezéseket, melyeket más vidékeken járva még nem hallottam, ilyen például az ilonkabéka, a cakor (mint rágcsáló), illetve hogy a kutya jó cakorzó, a  zöher, a dörömb, a  malád, a tölös. Igencsak izgalmas kipuhatolni, hogy mondjuk egyes elnevezésekkel pontosan mely növényeket illették, pl. gémhaj, sulygaz (mint fűféle), ártér mélyén növő répalevél, fenyér/fenér, büdös kőgy. Ilyen jellegű részletes gyűjtésről nincs tudomásunk – nyilatkozta lapunknak a kutató.

A népi természetismeret ökológiai jellegű boncolgatásának mindenképpen van alapja ebben a térségben, így a munkának folytatódnia kell a következő hónapokban is, értettünk egyet Molnár Zsolttal.

 

{fcomments}

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here