„A fiumei magyarok továbbra is számíthatnak ránk”

0
116

A rijekai magyarokkal találkozott kedden Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, a magyar-horvát kisebbségi vegyes bizottság társelnöke, valamint a bizottság titkára, Pirityiné Szabó Judit. A megbeszélésen, amelyen részt vett Magyar József zágrábi magyar nagykövet és Jankovics Róbert, a horvát parlament magyar képviselője, HMDK-elnök is, többek között szó volt az egyesületben zajló tevékenységről és egy fiumei magyar ház létrehozásának a szükségességéről.

A rangos vendégeket Viola Éva és Ágoston Gergely, a HMDK Tengermelléki-fennsíki megyei egyesületének elnöke és alelnöke fogadta a szervezet székházában. A vezetők ismertették tevékenységüket, elmondták, hogy eddig is igyekeztek Fiume (Rijeka) városi programjaiba bekapcsolódni, és szeretnének részesei lenni az Európa Kulturális Fővárosa címet elnyert Rijeka projektjének is 2020-ban, de a városvezetéstől egyelőre nem kapták meg azt a figyelmet, amelyre rászolgáltak egyebek közt a város és a Magyarország közötti kapcsolatok kialakítását segítő tevékenységükkel, illetve a városi eseményeket gazdagító programjaikkal.

A találkozón az egyik legfontosabb téma egy fiumei magyar ház létrehozásának a terve volt, de a Petőfi-program tengermelléki bővítése is szóba került.

– A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége alapszervezeteinek nagy része Baranya és Szlavónia területén működik, de több egyesületünk a tömbtől távolabb, a szórványban tevékenykedik. Ami ottani nemzettársaink megmaradását illeti, sokkal nehezebb a dolguk, hiszen nem magyar többségű közösségekben élnek, nem tudják mindennapjaikban megélni magyarságukat, használni anyanyelvüket. Számunkra különösen fontosak az olyan egyesületek, mint amilyen a rijekai székhelyű is. A fiumei magyarok továbbra is számíthatnak ránk. Ezért tartottuk fontosnak, hogy küldöttségünk a magyar szervezetben tett látogatást követően Marko Filipović úrral, Fiume alpolgármesterével is találkozzon – mondta Jankovics Róbert, a HMDK elnöke.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here