Fiatalok a Polgári Magyarországért díjátadó, Budapesten

0
38
Horvátországi magyar fiatalok Köver László házelnökkel

Céltársulásnak ítélték idén a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat. Az elismerést Mádl Dalma és Balog Zoltán alapítványi elnök adta át.

Május utolsó napján Budapesten került sor a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj átadására, melyet idén a horvátországi magyarság körében is jól ismert Kosztolányi Dezső Céltársulás kapott meg.

A díjátadón Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszöntőjében kiemelte, a magyar fiatalok legnagyobb feladata, hogy az előttük álló időkben éltessék tovább Magyarországot magyar országként, és éltessék a Kárpát-medencében az „ezer éve ismétlődő magyar szívdobbanást is”.

Csak ezen kötelezettségük teljesítésével nyerhetik el maguknak a jogot, hogy hosszú távon is emberhez méltó életet élhessenek a szülőföldjükön – fogalmazott a házelnök.

Kiemelte: a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány díja mindenekelőtt szerény ösztönzés akar lenni – nem csupán a díjazottak, de minden magyar fiatal számára. Ösztönzés abban a munkában, amelyet ma országunkban minden tudatosan cselekvő polgár végez nemzeti közösségünk és kétezer éves európai keresztény kultúránk védelmében – közölte az Országgyűlés elnöke.

Kitért arra is, hogy a Kosztolányi Dezső Céltársulást a Pécsi Tudományegyetem végzett és végzős hallgatói alapították 2015 szeptemberében azzal a céllal, hogy segítse és ösztönözze a Kárpát-medence magyar fiatalságát a szülőföldön való boldogulásban. A szervezet névadójára tekintettel különös figyelmet fordítanak az egykori Délvidék, azaz a mai Szerbia, Horvátország és Szlovénia területén élő magyar közösségekre, így a bácskai, bánsági, szerémségi, drávaszögi, szlavóniai és muravidéki magyar fiatalokra.

Balog Zoltán, az alapítvány elnöke arról beszélt, hogy a polgár-keresztény-nemzeti értékközösséget hallva felmerül, remélhetik-e a 21. század magyar ifjúságától, hogy ennek jegyében kezdi meg aktív közéleti, karitatív, művészeti tevékenységét.

Az ifjúság fő jellemzője általában a lázadás, de hogyan lehet ennek a közösségnek a nevében lázadni? – tette fel a kérdést Balog Zoltán, aki szerint lehet és szükséges is. Szerinte a mai világban a globalista, értékvesztő és gyökértelen egzisztenciáknak nagyobb az esélye. Arra biztatta a fiatalokat, bátran lázadjanak a jelenség ellen.

Balog Zoltán közölte: a Kárpát-medencei magyarság eredményes megszólításáért, a szülőföldön való boldogulás ösztönzéséért és elősegítéséért, az anyaország kapcsolatainak kiszélesítéséért a délvidéki magyar közösség felé, valamint kiemelkedő és hiánypótló határon túli magyar programok szervezéséért és lebonyolításáért ítélték oda a céltársulásnak a díjat.

Barkóczi Csaba elnök köszönetet mondott a céltársulás nevében a díjért, és kiemelte: óriási erkölcsi és morális támogatás az elismerés. Kitért arra is, hogy lassan kétezer iskolás van, aki az általuk megálmodott diákutaztatás keretében léphetett külhoni magyar területekre.

Az eseményen a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége képviseletében Hordósi Dániel elnökségi tag és a Hegyalja Ifjúsági Egyesület tagjai is részt vettek.  (mti/hd)