Felelevenítették a régi szüreti hagyományokat Kiskőszegen

0
458

A kiskőszegi HMDK-alapszervezet és a helyi vezetőség szombaton tartotta a falu egyik legnagyobb rendezvényét, a szüreti fesztivált. A program leglátványosabb része a felvonulás, a körtánc a falu központjában, valamint a hagyományos szüreti munkák bemutatója volt, de sokan látták a kultúrműsort, és a bál is jó hangulatban telt.

A Drávaszögben az ősz a szüreti munkák időszaka, s ezzel együtt a szüreti mulatságoké is. Ebben a hónapban ünnepelték a szőlőszüret végét a csúzaiak, múlt szombaton pedig Kiskőszegen tartottak szüreti fesztivált.

A falu egyik legnagyobb rendezvénye ez, mellyel a szervezők – a HMDK kiskőszegi alapszervezete és a helyi vezetőség – legfőbb célja tudatosítani, hogy valamikor ebben a faluban is sokaknak a szőlő- és bortermelés jelentette a megélhetést.

– Régi hagyománya ez a falunak, már a múlt század elején is tartottak szüreti ünnepséget Kiskőszegen, s elődeink példáját követve rendezzük meg mi is már tizenhét éve – tudtuk meg Sipos Sándortól, a Darázsi járás elöljáró-helyettesétől.

A program délután kezdődött. A falu központjában borsátor állt, mely alól csúzai, vörösmarti és magyarországi gazdaságok kínáltak bort, pálinkát. Akárcsak itt, a sepsei lángossütők asztala előtt is sokan várták, hogy sorra kerüljenek.

A népi tánccsoportok a tűzoltóotthon előtt gyülekeztek, innen indult meg a látványos, zenés-táncos felvonulás, melyet nagy érdeklődés övezett, sokan álltak ki a házuk elé, hogy le ne maradjanak róla.

Volt mit látni, hiszen a különböző népviseletbe öltözött táncosok sora hosszan kígyózott, zenészek  kísérték őket, ezenkívül néhány lovas és ló vontatta szekér is haladt a sorban.

A menetet a bíró és bíróné vezette, akiket a kiskőszegi Kisasszonyok és Legények Tánccsoportból választottak. Útközben borral és szőlővel kínálták a nézőket.

A felvonulás a faluközpontban ért véget, a táncosok körbecsárdásozták a körforgalmat.

Bemutatták a hagyományos szüreti munkákat

A körtánc után egy rendhagyó és érdekes bemutatóra került sor. A szőlő hagyományos feldolgozásával ismerkedhettek meg az érdeklődők. A tánccsoport néhány népviseletbe öltözött lánytagja egy fakádban taposta a szőlőt, ami aztán a présbe került. A munka eredményét, a friss mustot bárki meg is kóstolhatta.

Sipos Sándortól megtudtuk, azt tervezik, hogy a megmaradt szőlőléből bort készítenek, amit Márton napján fognak felszentelni.

A bemutatón részt vett a kiskőszegi Farkas József  is, aki régen szőlőtermeléssel foglalkozott.

– Most is van egy kis szőlőm, sajnos a munkám miatt nem tudok vele komolyabban foglalkozni, márpedig a szőlőnek szolga kell – mondta József, hozzátéve, nyugdíjba vonulása után talán majd újra visszatérhet ehhez a tevékenységhez.

Sipos Krisztina, a rendezvény egyik szervezője elmondta, a szüreti bemutatót egy a Bátával (Magyarország) közös testvértelepülési pályázat eredményeképpen rendezték meg, amihez szakavatott előadót is hívtak.

 

Bognár Cecil népművelő és a Szekszárdi Alisca Borrend tagja tette hangulatossá a bemutatót. Ő adta ki az utasításokat a feldolgozásban részt vevőknek, közben egy-egy dalra is rázendített, hogy motiválja a munkát. Ezenkívül sok-sok információval is szolgált a témával kapcsolatosan.

– A szőlőtaposást, az itt látható népviseleteket, a borainkat, a gasztronómiánkat, a néptáncunkat mind-mind éltetnünk kell, mert ha elveszítjük az ősi hagyományokat, semmivé és senkivé válunk. Aki tisztában van a történelmi múltjával, csak az lát előre és alkothat megvalósítható jövőképet is – hangsúlyozta a lapunknak adott interjúban Bognár Cecil.

Most lépett először színpadra a kiskőszegi gyermektánccsoport

A bemutató után kezdődött a kultúrműsor, telt ház volt. A közönséget Jankovics Róbert parlamenti képviselőnk, Stipan Šašlin, a Darázsi járás elöljárója, valamint Huszárné Lukács Rozália, Báta polgármester asszonya köszöntötték. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Eva Balatinac, a járási tanács tagja, De Blasio Antonio eszéki magyar főkonzul, és Fülöpházáról, Kiskőszeg testvértelepüléséről is érkeztek vendégek.

A műsorban a helybéli Kisasszonyok és Legények, az Alfalusi Ifjúsági Tánccsoport, a Kiskőszeg Kultúregyesület, a bátai Sárköz néptáncegyüttes, a doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Kultúregyesület, a pélmonostori Baranja tánccsoport, az újbezdáni Szivárvány Népdalkör, valamint a bátai Vadvirág roma táncegyüttes és ifjúsági tamburazenekar mutatkozott be, köztük első alkalommal a kiskőszegi gyermektánccsoport is, akik idén alakultak és egyszer remélhetőleg a Kisasszonyok és Legények utánpótlása lesznek.

A kultúrműsor utáni szüreti bálban a kórógyi Aranycsárdás zenekar húzta a talpalávalót.

A rendezvényt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a zágrábi Kisebbségi Tanács és a Darázsi járás támogatta.