Évi közgyűlést tartott a HMIK

0
143
08-HMIK

Szombaton, december 8-án délután került sor a Horvátországi Magyarok Ifjúsági Közösségének (HMIK) évi közgyűlésére a csúzai kultúrotthon olvasótermében.

A szervezet megalakulása óta először tartott közgyűlést a HMIK, amelyre nem csupán a tagságot várták szívesen a rendezők.
A gyűlésen többek között szó volt a szervezet eddigi tevékenységéről, illetve jövőbeli terveiről, valamint kisebb alapszabály-módosításokat is elfogadtak a jelenlévők.
– A HMIK egy igen mozgalmas évet tudhat maga mögött, a jövő esztendő pedig még több programot ígér. A tavasszal szavalóversenyt és Ki mit tud?-ot, a nyáron családi napokat, királyok napját, FI-FE-t és más egyebet tervezünk. Örülök, hogy a nagy hó ellenére is sikerült megtartanunk az ülést, és hogy elég sokan eljöttek. Ezúton is szeretnénk megköszönni a HMDK-nak, a Bethlen Gábor Alapnak, a Darázsi járásnak, a kiskőszegi HMDK-alapszervezetnek és a Gyarapodó Magyarországért Alapítványnak az idei évben nyújtott támogatásokat – nyilatkozta Ljubić Molnár Mónika, a HMIK alelnöke.
Déra Nándor elnök külön köszönetet mondott a csúzaiaknak, akik vállalták a házigazda szerepét. „A számos nehézség ellenére is folytatjuk tevékenységünket, és felvesszük a harcot az asszimilációival” – mondta, hozzátéve, hogy nagy feladat előtt állnak, hiszen jövőre Horvátországban lesz a MIK plenáris ülése, aminek ők lesznek a házigazdái.
A hivatalos rész után az elnökség a szervezet egyéves fennállásának az évfordulója alkalmából alkalmi ünnepséggel lepte meg a résztvevőket.

 

hmik-torta

 

{fcomments}

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here