Évértékelő közgyűlést tartottak a csúzai tűzoltók

0
129

Vasárnap évértékelő közgyűlését tartott a nagy múltú csúzai önkéntes tűzoltó-egyesület. Az eseményen a helyi tűzoltók mellett a faluban működő többi civil szervezet képviselői is részt vettek.

Csúzán nagy múltja van az önkéntes tűzoltóságnak. 1898-ban alakult, azzal a céllal, hogy megvédje a falut a tűzvészektől. A település tűzoltói a kötelező tűzvédelmi gyakorlataikon kívül más közösségi tevékenységekben is igyekeznek részt venni, és jó kapcsolatot ápolnak a többi helyi civil szervezettel is. Az összejövetelen az egyesület elnöke, Lázár József beszámolt a 2017-es év eseményeiről, valamint ismertette az idei terveket.

– A legnagyobb problémánk az anyagiak hiánya, ugyanis kizárólag járási támogatásokból, illetve a falubeliek adományaiból működünk, ami sokszor még a rezsire sem elég. Ennek ellenére igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy egy esetleges tűz ne érjen bennünket felkészületlenül. Szervezetünk idén ünnepli fennállásának 120. évfordulóját, ami a mai világban nem kis dolog, ezt szeretnénk is méltó módon megünnepelni – mondta az ülésen Lázár József.

Beszámolójában a csúzai szervezet parancsnoka, Kubik István elmondta, nagy szükség van a fiatalításra.

– A csúzai önkéntes tűzoltók sosem hagyták cserben a falu lakosságát, ha tűz ütött ki, mindig elsőként érkeztek a helyszínre, és bátran szembeszálltak a lángokkal. Tapasztalt tűzoltóink mellé szükség van fiatalokra is, ezért is külön öröm számomra, hogy ma három új tagot avathattunk, valamint további két személy is beadta a jelentkezését hozzánk – mondta Kubik István, hozzátéve, hogy a csúzai tűzoltók továbbra is várják azokat, akik csatlakozni szeretnének hozzájuk.