Elvek nélkül, kártékonyan

0
96

Miért nem sikk manapság HMDK-snak lenni? Miért mutogatnak ránk, mintha valamiféle betegséget terjesztenénk? Feltettük-e már magunknak a kérdést? Miért néznek ferde szemmel azokra, akik a HMDK keretein belül ápolják a magyar kultúrát? Miért haragszanak azokra, akik a szervezet vezetőivel szimpatizálnak, akik velük együtt nemzeti elveket vallanak? Miért rosszak azok, akik inkább nemzeti sajtót csinálnak, és azok, akik ezt olvassák? Miért fekete bárányok azok, akiknek fontosak a magyar értékek, akik magyar igazgatót akarnak a magyar iskola élére, akik azt szeretnék, hogy a magyar falvak is fejlődjenek, akik elvárják, hogy a magyarok is egyenlő esélyekkel induljanak – mondjuk – egy munkahelyen? És sorolhatnám még, mi mindenért is küzd ez a maroknyi, a nemzeti oldalhoz tartozó ember itt, Horvátországban, akikre mások ujjal mutogatnak. Akik ellen, ha kell, mindenki összefog, még a saját ellenségével is.

Számtalanszor elhangzott már, hogy lapunk horvátellenes (vagy inkább túl magyar), hogy a HMDK nacionalista szervezet, hogy tagjai túl „drágák” a politikai pártoknak, hisz mindig akarnak valamit, mindig valamiért küzdenek, és sokszor szemrehányásokat tesznek sorsuk alakulásáért. Pedig nem kellene azért haragudni, hogy magyarként magyar érdekeket védenek, hiszen ugyanezt csinálja a többségi nemzet is, csak pepitában. Igen, tudom. A többség megszokta, hogy a kisebbség, köztük a magyar is, szolga, és ha a szolga követel, ha valamit akar, netalán jogokat kér magának, az borzasztóan fel tudja bőszíteni őket. Hát nem tudja a kisebbség, hol a helye?- teszik fel a legtöbben ilyenkor a kérdést.

A fent említett vád, miszerint aki ide tartozik, az túlságosan nemzeti, természetesen alaptalan. A HMDK, annak szervezetei, képviselői, a lap, amelyet kiad, egyszerűen azt csinálja, amire hivatott, amivel megbízták, amiért kiállnak az emberek mellette: a horvát törvények keretein belül, a lehetőségekkel élve védi kis nemzeti közösségünk érdekeit, ápolja kultúráját, hagyományait és nyelvét, és küzd azok ellen, akik ezektől a jogoktól megpróbálják megfosztani őket. Hogy milyen fantomokkal kell harcolnia, és miért kell mindig résen lennie, ami nem kis fáradságba és időbe kerül, talán kiderül az alábbiakból.

Itt van ez a magát magyar szervezetnek valló Magyar Egyesületek Szövetsége, vagyis a MESZ. Igaz, hogy nevükből véletlenül(?) kimaradt a „horvátországi”, ugyanakkor – talán egyfajta kompenzációként – magyar bálban horvát zenéért kiáltanak, és azért harcolnak, hogy a horvát tannyelven tanuló magyar diákok is kapjanak a magyar államtól taneszköz-támogatást (a magyar kultúregyesületektől viszont megvonják a pénzeszközöket): két említett „akciójuk” alkalmas volt arra, hogy magyarellenes hangulat alakuljon ki az itteni horvátság egyes köreiben. „Odaát” pedig már tíz éve olyan politikai erőkhöz kötődnek – például Gyurcsány Ferenchez vagy az MSZP-hez -, amelyek mindmáig azt vallják, hogy a határon túli nemzettársak ne kapjanak magyar állampolgárságot, és ne lehessen szavazati joguk sem. Ezek a politikai erők azt a bal-liberális értelmiséget tudhatják maguk mögött, amelynek egyik képviselője saját sajtóorgánumukban azt sugallta Gotovina tábornok felmentése előtt, hogy „a horvát fasiszta, és ez által mindig a bűnös skatulyájába sorolandó”. Az ő budapesti barátaik, az őket nyolc éven át pénzzel tömő bal-liberálisok bizony nem szeretik a horvátokat. Továbbá: a MESZ képviselői például nem szólaltak meg a kisebbségi vegyes bizottság múlt heti budapesti ülésén magyarul, mert ők „a horvát fél delegációjához tartoznak”, viszont ők voltak a Kárpát-medence első „magyar” szervezete, amely gratulált a Jobbiknak a parlamenti választásokon elért eredményéhez 2010-ben. Hogy is van ez?

A fentiekből is egyértelműen kiderül, hogy ennek a szervezetnek nincsenek elvei, csak a szűk vezetősége által meghatározott önös érdekei.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here