Első fokon elítélték a Horvátországi Magyar Naplót rágalmazásért

0
82
birosag-2

A HM Naplót múlt héten 52 500 kúna pénzbüntetésre ítélte az elsőfokú pélmonostori bíróság rágalmazásért és hamis információk terjesztéséért. Az újság sorozatosan adócsalással és közpénzekkel való visszaéléssel vádolta a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségét és annak két vezetőjét, Jakab Sándort és Jankovics Róbertet. Az információt egy,  a zágrábi Kisebbségi Tanács által megrendelt belső revizori jelentésre alapozták (a dokumentum csak esetleges szabálytalanságokra hívja fel a figyelmet), amelyet a főszerkesztő állítása szerint maga Sója Dénes parlamenti képviselő adott oda neki azzal, hogy „írjon belőle cikket”. Az adóhivatal vizsgálata szerint viszont, amelyet a Kisebbségi Tanács rendelt el az említett jelentés alapján, nem történ visszaélés, így a Napló vádjai megalapozatlannak és hamisnak bizonyultak.

Jankovics Róbert, a HMDK ügyvezető elnöke lapunknak elmondta, a HM Naplót arra kötelezték, hogy fizessen 30 ezer kúnát a HMDK-nak, 15 ezret Jakab Sándornak, 7,5 ezer kúnat pedig Jankovics Róbertnek, valamint a kamatokat és a perköltséget is  MESZ-nek kell állnia.

– Véleményem szerint az elsőfokon kirótt büntetés mértéke alacsony, sokkal nagyobb kártérítést kellene fizetniük, már csak azért is, mert visszaesőknek számítatnak. Annak persze örülünk, hogy a bíróság kimondta, hogy vétkesek. Akik időnként követik az újságjukban megjelenő irományokat, tudják, hogy szerkesztéspolitikájuk nagyjából arra épül, hogy hétről hétre a HMDK-t és annak vezetőit, szervezeteit, képviselőit rágalmazzák. Ennek tudható be, hogy néhány hónappal ezelőtt Andócsi Jánosnak, a HMDK alelnökének fizettek ki majdnem 11 ezer kúnát. Nekem két évvel ezelőtt több mint húszezret ugyanezért, és több eljárás van folyamatban ellenük a különböző bíróságokon. De úgy látszik, semmi nem veszi el a kedvüket attól, hogy folyamatosan rágalmazzanak, még ha azok sorra hamisnak is bizonyulnak. Legutóbbi számukban Jakab Sándornak, a HMDK elnökének teszi fel egyik zöldfülű újságírójuk a kérdést, hogy ki ő, hogy a horvátországi magyarságot képviselje akár Magyarországon, akár Horvátországban. Jakab Sándor parlamenti és megyei közgyűlési képviselő volt, és annak a szervezetnek az elnöke, amely sorozatban négy parlamenti képviselőt küldött a horvát száborba, és amely az utóbbi parlamenti választásokon elért eredmény szerint is a horvátországi magyarság 48,38%-át képviseli! Az, hogy a MESZ néhány szavazattal megnyerte a parlamenti választásokat, vezetőit nem jogosítja fel ara, hogy úgy viselkedjenek, mint akik háborút nyertek, és most bosszút állnak az ellenségen. Ami a magyar kormánnyal való „hadakozásukat” illeti: attól, hogy például Szlovákiában nem az MKP nyerte meg az utolsó parlamenti választást, hanem a MOST-HÍD, a nemzet kormányának természetesen továbbra is az MKP maradt a partnere, hisz mindenki tudja, hogy a kettő közül melyik is képvisel és véd igazából magyar érdekeket és értékeket, még a szlovákok is – nyilatkozta Jankovics Róbert, a HMDK ügyvezető elnöke.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here