Egyeztető ülés Daruváron

486
07-Daruvar-egyeztet

A múlt héten Daruváron a magyar szervezetek képviselőivel találkozott Tóth Rebeka, a Petőfi Program ösztöndíjasa, aki három megye magyar közösségét segíti majd munkájával.

A Magyar Kormány 2010 óta kiemelt figyelmet fordít a szórványban élő magyarságra. Ennek szellemében indította útjára a Petőfi Sándor Programot, amelynek keretében ösztöndíjasokat küldenek a külhoni magyarság szórványközösségeihez, hogy segítsék értékőrző munkájukat, és tájékoztatási, közösségépítő, támogató tevékenységükkel erősítsék a Magyarországhoz való kötődésüket.
Múlt heti számunkban már bemutattuk Tóth Rebekát, aki a Balassagyarmathoz közeli Őrhalomról érkezett hozzánk. Az egyetemi alapképzést Pécsett végezte kroatisztikán, a mesterit pedig Budapesten, hungarológián. Daruvári kiküldetése is szakmájához kapcsolódik. Nyelvi képzéseket fog tartani Daruváron, ahol már nagyon előrehaladott a magyar nyelvvesztés. Ezen kívül segíteni fogja majd a HMDK Verőce-Dráva menti megyei egyesületét, a Nagypiszanicai Magyarok Közösségét, a HMDK Belovár-Bilogora megyei egyesületét és a trojeglavai magyarok munkáját is. A múlt héten már egy egyeztető ülésre is sor került az egyesületek képviselői és a Petőfi Program ösztöndíjasa között.
A találkozó szervezője, a Daruvári Magyarok Közösségének elnöke, Sabo Snježana elmondta, már meghatározták azt is, hogy melyik egyesületet milyen időközönként és milyen módon tudja segíteni a magyarországi ösztöndíjas. Hozzátette, hogy az elnökség nevében is elmondhatja, nagy öröm számukra, hogy fogadhatják Rebekát. Azt viszont nagyon sajnálja, hogy Grubišno Polje, Dežanovac, Lipik és Belovár város magyar egyesületeinek képviselői nem vettek részt a találkozón, holott őket is meghívták, függetlenül attól, hogy melyik ernyőszervezethez tartoznak. Mint mondta, minden egyesületben nagy hasznát veszik majd Rebeka munkájának.
– A legfőbb feladata a nyelvoktatás lesz, három megye magyar közösségét segíti majd, de például azt is megbeszéltük, hogy a daruvári könyvtárban is tart foglalkozásokat, könyvbemutatókat – mondta Sabo Snježana.
Berkes Zlata, a Nagypiszanicai Magyarok Közösségének elnöke is elmondta, hogy nagy örömmel fogadták a magyarországi ösztöndíjast, aki segíti majd tevékenységüket. Mert mint fogalmazott, számukra mind nehezebb már a magyarságuk megtartása. Nagypiszanica régi magyar református község volt, a településen 1958-ig magyar iskola is működött, amit aztán az anyanyelvápolás váltott föl 1992-ig. Az egyesület közbenjárásának köszönhetően néhány éve ismét van magyar anyanyelvápoló óra az iskolában.

 

{fcomments}