Csoportos színházlátogatáson a kopácsiak és a várdaróciak

119
IMG_4896

A kopácsi Arany János Kultúregyesület és a Várdaróc Magyar Kultúregyesület közös  szervezésében a két településen élők közül ötvenen nézték meg múlt szombaton a Pécsi Nemzeti Színházban a János vitéz című darabot.

A Petőfi-mű ihlette daljáték már az ősbemutatón, 1904-ben óriási sikert aratott, és egymás után 165-ször játszották el. Erre a magyar színházi életben korábban nem volt példa. Alig fél szezon alatt kétszázezer néző látta az előadást, a zenés játék kottájából félmillió, szövegéből egymillió példány fogyott el. Néhány hónapon belül huszonkilenc vidéki színház vette meg a darab előadási jogát. A János vitéz az első magyaros témájú zenés színpadi játék, amelynek 1904-es bemutatása a magyar öntudat ápolására való igényt elégítette ki.

Mindenki ismeri Petőfi Sándor János vitézét. A szép és tiszta szerelmi történet, amely túlzásoktól mentesen a hazaszeretetről is szól, ezáltal mindenkit, minden korosztályt megérint. Kacsóh Pongrác népdalként ismert dallamaival együtt válik a történet egészen mélyre ható, érzelemgazdag előadássá, melyben december 1-jén a nézőtéren ülő kopácsi és várdaróci nézőknek is része volt. A két egyesület gyermek tánccsoportjának a tagjai is nagyon élvezték az előadást, hiszen a legtöbben házi olvasmányként már megismerkedtek Kukorica Jancsi történetével.

A két egyesület a jövőben is tervez hasonló, közös szervezésű színházlátogatásokat.

 

{fcomments}