Caporettói áttörés – 100 éve zajlott le az isonzói csaták döntő ütközete

0
311

Az első világháború egyik legkeményebb hadszíntere minden bizonnyal az olasz front volt, ahol hosszadalmas állóháború alakult ki a tengelyhatalmakat képviselő Osztrák-Magyar Monarchia és az antant oldalán harcoló Olaszország között. Az olasz állásokat végül a 12. próbálkozás után sikerült áttörni Caporettónál, a csata 100 évvel ezelőtt, 1917. október 24. és november 19. között zajlott le. A caporettói áttörés véres küzdelmeiről (is) szól Ernest Hemingway Búcsú a fegyverektől című regénye, az író maga is harcolt az olasz fronton.

A mai Olaszország és Szlovénia határán csordogáló Isonzó (Soča) folyó idilli környéke első pillantásra a béke szigetének tűnhet, ám egy évszázada szörnyű események színhelye volt. Száz évvel ezelőtt csupán az Isonzó folyó választotta el egymástól a hadban álló Olaszországot és az Osztrák-Magyar Monarchiát. Az osztrák-magyar seregek két éven keresztül összesen 11 alkalommal próbálták meg sikertelenül áttörni az olasz vonalakat, ami óriási katonai veszteségekkel járt mindkét fél számára. Az osztrák-magyar hadsereg a harcok során 500 ezer katonát veszített, míg az olasz veszteség 1,1 millió körülire tehető. Az olasz állásokat végül a 12. próbálkozásra Caporettónál (mai Kobarid, 1947 óta Szlovéniához tartozik) sikerült áttörni, aminek köszönhetően egészen a Piave folyóig nyomult előre az osztrák-magyar sereg, ami óriási sikernek számított. A monarchia seregét a horvát származású Svetozar Borojević vezette, aki a győztes csata után megkapta a monarchiában odaítélhető legmagasabb kitüntetést, a Pour le Mérite-t, és feldmarschallá (tábornaggyá) léptették elő. A kitűnő hadvezér ellenezte a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság létrejöttét. 1920-ban halt meg, és katonai tiszteletadással Bécsben temették el.

Egy náci legenda is harcolt Isonzónál!

A német hadvezetés hét hadosztályt „kölcsönzött” a monarchiának a győzelem érdekében. Az egyik ifjú hadvezért Erwin Rommelnek hívták, aki a második világháborúban páncélosparancsnokként vált világhírűvé. Az ő csapatainak el kellett foglalniuk a stratégiailag legfontosabbnak minősülő harctéri pontokat, és állandó tűz alatt tartva az ellenséget be kellett várni az előrenyomuló osztrák-magyar főcsapatokat, amelyek ennek köszönhetően könnyen elsöpörték az előzőleg legyengített ellenséges haderőt. A beszivárgás célja az ellenséges vonalak mögé jutás volt, így elvágva a kommunikációt és a felderítés, visszavonulás lehetőségét. Rommel neve ezután vált széles körben ismertté, és megkapta a legmagasabb fokú német katonai kitüntetést is.

Harcigázok, lövészárkok, sár…

Az isonzói csaták szörnyűsége leginkább állóháború jellegükből fakadt. A két évig tartó harcok során a front általában nem mozdult. A katonák lövészárkokból harcoltak, melyek egy-egy eső után valóságos sártengerré változtak, amit a szűnni nem akaró golyózápor és ágyútűz tett elviselhetetlenné. A legrettegettebb fegyver azonban mégis a harci gáz volt, amit előszeretettel alkalmazott mindkét fél. Közülük a legfélelmetesebb a mustárgáz volt, mellyel szemben sokáig nem is tudtak védekezni a katonák, mivel a gázálarcot csak az első halálos csapások után vezették be. A rémült katonák egyetlen védekezési lehetősége a vizeletbe áztatott kendő volt, mivel az ammónium semlegesíti bizonyos mértékig a mustárgázt.

Fejvesztve menekültek a „digók”

Az olasz védelem október 28-ra teljesen összeomlott, aznap Udine is elesett. Egy szemtanú szerint „a rendfokozati jelvényeket letépik. Sokan, azaz a legtöbben polgári ruhába öltözködnek. A lakosság jobb elemei szintén menekülnek. Az alsóbb néposztályokból és a katonák egy részéből rabló- és fosztogató bandák alakulnak. A láthatár köröskörül égő falvakkal és városokkal van tele, melyek éjjel sötétvörösre festik az eget. A tűz mellett részeg emberek és katonák dalolnak és rabolnak.

Emlékvonattal Isonzó és Budapest között

Az isonzói ütközetekre emlékezve idén nyáron harmadik alkalommal indult különvonat Budapestről a csaták helyszínére, melynek utasai az első világháború szlovéniai és olaszországi harctereit járták be, leróva kegyeletüket az itt nyugvó hősi halottak emléke előtt. A túrának horvátországi magyar résztvevői is voltak: Jakab Sándor, a HMDK elnöke és Karakas Attila Várdarócról.