Búcsúzik Iván Gábor, Magyarország zágrábi nagykövete

Az egyik legmagasabb horvát kitüntetés birtokosaként távozik négy év után posztjáról dr. Iván Gábor zágrábi magyar nagykövet, ugyanis Ivo Josipović államelnök a horvát-magyar kapcsolatok elősegítésében, fejlesztésben tett erőfeszítéseiért a Horvát Köztársaság Branimir Herceg Érdemrend-szalagjával tüntette ki. Iván Gábor lapunknak nyilatkozva értékelte az elmúlt időszakot.

„A kapcsolatrendszerünket az elmúlt négy évben a nyitások és újranyitások jellemezték”

Nagykövet úr, a napokban jár le a megbízatása, hogyan értékeli az elmúlt négy évben végzett diplomáciai tevékenységét?

Horvátország egy nagyon szép ország, jó volt itt dolgozni, és jó volt a horvátországi magyar közösséggel együttműködni – esetenként segítséget nyújtani is tudtam kisebb-nagyobb ügyekben. Az első ilyen ügy, amire szívesen emlékszem vissza, éppen megérkezésemkor, 2010 végén volt aktuális. Akkor állt elő az a helyzet, hogy a szentlászlói általános iskolát össze akarták vonni valamelyik másik tanintézménnyel, ugyanis az akkori oktatási szabályozás szerint a szentlászlói intézmény nem érte el azt a diáklétszámot, amely az önálló működést lehetővé tette volna. Akkor a zsupánnál és személyesen az oktatási miniszternél való közbenjárásom eredményeképpen az iskola megmaradt önállónak. Ez volt az első feladatom, amit itt nagykövetként teljesítettem. A „nagy emlékek” közé tartozik uniós elnökségünk 2011-ben, amely nagyon izgalmas és intenzív időszak volt: nyugodtan állíthatjuk, hogy a magyar elnökség ambiciózus és segítő hozzáállása nélkül nehéz lett volna sikeresen lezárni a tárgyalásokat. A horvát kormány és a magyar elnökség közös erőfeszítésének köszönhetően sikerült befejezni a tárgyalásokat 2011. június 30-án. Kapcsolatrendszerünket az elmúlt négy évben a nyitások és újranyitások jellemezték. Újranyitottuk az eszéki főkonzulátust, ami nemzetpolitikai szempontból fontos lépés volt, olyan lépés, amelyre régóta vártunk. 2013 szeptemberében ez végül sikerült. Személyes örömöt okozott, hogy sikerült magyar intézetet nyitnunk Zágrábban, amely mára a horvát főváros egyik ismert kulturális központjává vált. Ha már a nyitásokról beszélünk, ezen a nyáron sikerült találnunk egy kiváló személyt arra, hogy Dubrovnikban tiszteletbeli konzuli feladatokat lásson el, és ebben az évben meg is nyitnunk a tiszteletbeli konzulátust, így a teljes horvát tengerpart le van fedve tiszteletbeli konzuli szolgálattal.

Jó emlékeim vannak mindazokról a találkozókról, eseményekről, amelyeket a magyar közösséggel tudtam együtt tölteni: számtalan március 15-ei ünnepség, sok-sok kulturális esemény, a vukovári megemlékezések stb. Jó volt látni, hogy a tömbmagyarság mellett Rijekában, Splitben, Pulában is él és aktív a magyar közösség. Ezeket az emlékeket, kapcsolatokat magammal viszem, hiszen a szívembe zártam őket, és azt gondolom, hogy többször vissza fogok jönni Horvátországba, Baranyába, a Kopácsi-rétbe is, amelyet az egész családom nagyon kedvel.

Ön milyennek látja a horvátországi magyarság helyzetét?

Szerencsére a nemzetiségi/kisebbségi jogok biztosítása Horvátországban nemzetközi színvonalú, nagyon hasonló ahhoz, amit mi Magyarországon a nemzeti kisebbségeinknek megadunk. A hasonló jogok esetében többek között a kettős állampolgárság elismerésére gondolok. A legszebb emlékeim közé tartoznak azok az állampolgársági eskütételek, amelyeket az elmúlt négy év során tartottunk akár Csúzán, akár Eszéken vagy Zágrábban. A kisebbségek jogai alapvetően rendben vannak, ezek a két ország kapcsolatában fontos hidat is jelentenek. Nagyon fontos, hogy kulturális autonómiával rendelkezik a magyar közösség, létszáma miatt a területi autonómia kérdése nyilván nem merül fel, de azt gondolom, hogy a kulturális önrendelkezés önmagában is egy olyan lehetőség, ami biztosítani tudja, hogy folytatódjon a magyar kultúra és nyelv ápolása, és ne fogyjon tovább a magyar közösség.

Mi volt az elmúlt négy év legnagyobb kihívása?

Ez a kihívás a Mol horvátországi tevékenységéhez kapcsolódik, amit az utódomnak is át kell adnom. Már másfél éve folynak tárgyalások a horvát kormány és a Mol között, ezek egyelőre nem vezettek eredményre. Ugyan mi a magyar kormány részéről ezeken a tárgyalásokon nem veszünk részt, de ahogy szoktam mondani, a magyar nagykövetnek soha nem lesz közömbös az, hogy mi történik a Mollal Horvátországban, és próbáltam is mindent megtenni annak érdekében, hogy a két stratégiai partner közelebb kerüljön egymáshoz.

Milyen feladatok várnak Önre a közeljövőben?

Január 1-jén visszatérek a külügyminisztériumba, és szakmai főtanácsadóként fogok dolgozni. Egészen biztos vagyok benne, hogy Horvátországba vissza fogok térni magánemberként is, de akár külügyminisztériumi tárgyalásra is. Magánemberként biztosan, és most már nem csak a tengerpartra, mint korábban, hiszen számos barátra tettem szert a Baranya-háromszög magyarlakta településein és más vidékeken is, no meg természetesen Zágrábban, tehát bőven lesz okom arra, hogy időnként visszalátogassak.

{fcomments}