Borszentelés, díszülés, kitüntetések átadása és Szent Márton legendája a főtéren

0
88
CMLAP-MARTON-nap

A városnapi program keretében kitüntetést vehetett át Fehér János. A település főterén Szent Márton legendájának a bemutatására is sor került.

A pélmonostori városnapi programok november 8-tól 20-áig zajlottak. Sportversenyek, komolyzenei koncertek, színdarabok, könyvbemutató, kiállítások és egyéb programok álltak az érdeklődők rendelkezésére. November 11-én a város védőszentjéről, Szent Mártonról emlékeztek meg. Délelőtt  a katolikus temetőben került sor koszorúzásra, amelyen a többi városi civil szervezet mellett a HMDK pélmonostori alapszervezete és a Magyar Katolikus Nőegylet képviselői is részt vettek. A már hagyományosan a Szent Márton-templomban tartott mise után borszentelésre, majd a városi képviselő-testület díszülésére került sor.

 

09-marton-feher-jA díszülésen kitüntették Fehér Jánost

A díszülésen többek között részt vettek a testvérvárosok, a magyarországi Mohács, a vajdasági Apatin és Zombor képviselői, a szerb és a magyar külképviseletek képviselői, Vladimir Šišljagić, Eszék-Baranya megye zsupánja és Vladimir Šeks, a horvát szábor volt elnöke. Davorin Bubalović, a Városi Tanács elnöke nyitotta meg az ülést, majd pedig Ivan Doboš polgármesternek adta át a szót. A díszülésen a város aranyplakettjét adományozták többek között Szekó Józsefnek, Mohács polgármesterének (aki helyett felesége, Szekó Józsefné vette át a díjat). Több olyan személy, szervezet képviselője is díszoklevelet vehetett át, akik/amelyek a társadalmi és szociális szférában, a kultúra és a sport területén, illetve a gazdasági élet valamelyik ágazatában kiemelkedően hasznos tevékenységet végeznek. Idén Fehér János volt a díjazottak között, aki évtizedeken keresztül fényképészként dolgozott, temérdek eseményt örökített meg, a pélmonostori HMDK-alapszervezetnek oszlopos és máig aktív tagja.

– Nagy megiszteltetés számomra ez a kitüntetés. Egész életemben arra törekedtem, hogy a mosolyokat megörökítsem, most pedig, amikor nekem kellett volna mosolyognom, a meghatottság könnyeket csalt a szemembe – mondta lapunknak Fehér Jani bácsi.

 

Felelevenítették Szent Márton legendáját

A városnapi rendezvénysorozat szerves része a Márton-napi legenda felelevenítése, amelyre minden évben a HMDK pélmonostori alapszervezetének és a Baranyai Magyar Katolikus Nőegylet közös szervezésében kerül sor. A Márton-napi legenda minden alkalommal a helyi anyanyelvápoló csoportot alkotó gyerekek lampionos felvonulásával kezdődik, majd a város főterére ér a menet, ahol a Fica János által megszemélyesített szent várja őket, ahol eljátszanak egy történetet annak életéből. A kisdiákok előadásában szavalatok is elhangzottak.

– A Márton-nap szerves része a libavacsora, erre minden évben sort kerítünk. A program után a meghívottakat székházunkban látjuk vendégül. Nagy öröm volt számunkra, hogy meghívásunkat elfogadta többek között dr. Szili Katalin, a magyar Országgyűlés, valamint Vladimir Šeks, a horvát szábor volt elnöke is – tudtam meg Bábli Máriától, a Baranyai Magyar Katolikus Nőegylet elnök asszonyától.

Szili2

 

{fcomments}

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here