Bemutatták az utánpótlásközpont látványterveit

0
136

Múlt héten hivatalosan is bemutatták az Osijek futballklub sportiskolájának látványterveit. A beruházás értéke 6 és 8 millió euró közötti összeg lesz. Ennek jelentős részét, 3,3 milliót a magyar kormány biztosította. A klubvezető elmondása szerint most már biztos, hogy Eszéken egy olyan objektum épül, amely egyedülálló lesz Európának ezen a részén.

Az Osijek Futballklub sportiskolája közel 16 hektáros területen helyezkedik majd el. A legjobb munkafeltételeket fogják  biztosítani a mintegy 500 itt edző gyereknek és oktatóiknak. A központban épül egy 5000 négyzetméteres épület is, amely feltehetően nemcsak a sportolók, hanem szüleik és barátaik kedvenc helye is lesz. Itt kellemes légkörben követhetik az edzéseket és a meccseket. A klub vezetése is az épületben kap helyet. Nyolc gyakorlópálya lesz, a főpálya hibrid gyepszőnyeget és fedett lelátót kap, ahol 1200 néző fér majd el.

Ivan Meštrović szerint mindent úgy alakítanak ki, hogy az megfeleljen az UEFA követelményeinek, ami egyedülállóvá teszi az eszéki focisulit Horvátországban.

– A tervek készek, most a realizálásuk következik. Úgy véljük, hogy 18 hónap alatt el tudunk készülni – mondta Meštrović, aki köszönetet mondott Eszék polgármesterének, valamint „partnerének és barátjának”, Mészáros Lőrincnek és a magyar államnak is. Hozzátette, függetlenül attól, hogy mi történik a pályán, ez a projekt az Osijek labdarúgóklub történetének legnagyobb eredménye lesz.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here