Bábkészítő műhely a zágrábi magyar óvodában

0
229

A zágrábi Kéknefelejcs Óvoda magyar ajkú óvodásai és az Ivan Gundulić Általános Iskola magyar tagozatának tanulói egy bábkészítő tanfolyamom vettek részt két szabadkai szakember vezetésével.

Szeptember 16-22. között rendezték meg az 50. Zágrábi Nemzetközi Bábfesztivált, amelyen nyolc ország több mint 200 bábosa vett részt. Az egy hét során 15 bábelőadást mutattak be, és számos kísérőprogramja is volt az eseménynek. Ezek egyike volt az a bábkészítő műhely is, amelyre a zágrábi Kéknefelejcs Óvodában került sor az ovisok és az Ivan Gundulić Általános Iskola magyar tagozatának tanulói részére.
A foglalkozást két szabadkai szakember tartotta, Suturović Ljubica és Ćosić Arsen. Mindketten óvodai szakemberek is, és örömmel vállalták, hogy a foglalkozást magyar nyelven tartsák.

Arsen hamar megtalálta a hangot a gyerekekkel, akik alig várták, hogy elkészítsék saját kis tátogató papírbábjukat. A kicsik és nagyok, néha az óvó nénik és a tanító néni segítségével, ügyeskedve a papírral, ollóval, ragasztóval, vicces és kedves bábcsaládot készítettek.

A foglalkozást meglátogatta Magyar József zágrábi nagykövet is munkatársaival, valamint Lovrić Ivica, Zágráb város oktatási hivatalának a vezetője.

A vendégeket az óvoda igazgatója, Borka Rumiha asszony fogadta, és beszámolt arról is, hogy a magyar kormány Kárpát-medencei óvodafejlesztési programjának köszönhetően javítani tudtak a magyar óvodai részleg munkakörülményein, többek között a parkettet újították föl a támogatásból.

Mindkét vendég örömmel nyugtázta, hogy az óvoda és a zágrábi magyar közösség között rendkívül jó az együttműködés, aminek egyik eredménye a 23 éve sikeresen működő magyar tagozat. Az intézményvezetőt további támogatásukról biztosították.