Arany-vetélkedő a HMOM Központban

0
157

Arany János életéből és költészetéből rendezett kvízvetélkedőt Magyarország eszéki főkonzulátusa a szlavóniai nagyvárosban, a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központban magyar általános iskolásaink részére.

A magyar kormány tavaly hirdetett Arany-emlékévet irodalmunk nagy klasszikusa, Arany János születésének a 200. évfordulója alkalmából. Az emlékév kapcsán számos programra, előadásra, kiállításra került sor magyarságunk körében, így a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központban is. Az eszéki magyar főkonzulátus szervezésének köszönhetően itt is járt az Arany 200 busz nevet viselő interaktív vándorkiállítás, amely nagy költőnk életművét, költészetét mutatta be, ezenkívül szavalóversenyt is rendeztek.

A keddi Arany-vetélkedőt is az idén márciusig tartó emlékév keretében tartották meg, melyen az eszéki magyar iskolaközpont, valamint a laskói és a vörösmarti általános iskola diákjai mérték össze tudásukat.

Az esemény érdekessége az volt, hogy a gyerekek a digitális technika segítségével válaszolhattak a kivetített kérdésekre. Míg a digitális kvíz az iskolai tananyagra támaszkodott, a második részben inkább a résztvevők kreativitására volt szükség.

Végül a háromtagú zsűri értékelte a csapatok teljesítményét, és sor került a nyeremények és oklevelek átadására is.

A vetélkedőn Obradović Ena külgazdasági attasé képviselte az eszéki magyar főkonzulátust. Lapunknak nyilatkozva elmondta, sikeresnek bizonyult a tavalyi szavalóverseny, ezért fontosnak tartották, hogy megszervezzék a mostani vetélkedőt is.

A rendezvény a Magyar Klub keretében zajlott, amelyet tavaly indított az eszéki magyar külképviselet azzal a céllal, hogy kulturális és gazdasági rendezvényeket szervezzen.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here