Áprilistól állandó buszjárat Eszék és Pécs között?

0
88
Busz

A megszűnt Pécs–Eszék vasútvonal helyettesítésére a tervek szerint hetente két alkalommal közlekedik Eszék és Pécs között buszjárat. Előzetes egyeztetések után most a megfelelő hatósági engedélyek megszerzésén dolgozik a horvát és a magyar fél, így az érdekeltek azt remélik, április elején elindulhatnak a buszok a két megyeszékhely között – tájékoztatta lapunkat Mario Marić, az eszéki buszpályaudvar vezetője.

Az igényeket felmérve elsősorban a magyarországi középiskolákba és felsőoktatási intézményekbe járó szlavóniai, horvát-baranyai magyar diákokra szabják a menetrendet, de természetesen minden utast várnak – ezt Micskey Tibor, a Pannon Volán személyszállítási és műszaki igazgatója közölte egy magyarországi közlekedési szakportálon. A Pannon Volán járata péntekenként kora délután indulna a pécsi buszállomásról, bevárva a kaposvári és szegedi csatlakozást. A járat a tervek szerint érinti Mohácsot, ahol Budapest felől lehetne átszállni, a mintegy tíz megálló zöme pedig már Horvátország magyarlakta falvaira esne. Így az itteni diákság közvetlen járatot kaphat. Az eszéki végállomáson egy órát tölt majd a busz, majd a két és fél órás menetidőt is figyelembe véve Eszékről késő este ér vissza a járat Pécsre.

Horvát járatpárja pedig ennek tükörképeként vasárnap közlekedne Eszék–Pécs–Eszék útvonalon. Természetesen a menetdíjakat is összehangolnák, persze mivel nemzetközi járatról van szó, az ár piaci, így nem kapnak kedvezményt a diákok sem. Háromezer forint, azaz kb.  80 kuna körüli összeget említenek.

Mario Marić, az eszéki buszpályaudvar vezetője lapunkat elmondta, hogy miután túl vannak az előzetes egyeztetéseken, most a megfelelő hatósági engedélyek várják, és remélik, hogy április elején elindulhatnak a buszok a két megyeszékhely között.

Lapunk olvasóit a fejleményekről legközelebb akkor tájékoztatjuk, ha már konkrét időpontokkal és megállóhelyekkel szolgálhatunk.

 

{fcomments}

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here