A személygépkocsik tulajdonosai a turistáknál is jobban töltik az államkasszát

0
70
auto-plin

Megdöbbentő tény, hogy a gépjárművek, illetve azok használata, fenntartása még a turizmusnál is jobban hizlalja a központi költségvetést.

Ha így folytatódnak a drágulások, gépjárművek tartására már csak a kiváltságosok lesznek képesek. A gépkocsi után fizetett adó, a szervizköltségek, a műszaki vizsga és természetesen a tankolás a legnagyobb ellensége a pénztárcánknak, a központi költségvetésbe viszont mindebből több pénz folyik be, mint a turizmusból – olvasható a autoklub.jutarnji.hr internetes oldalon.

A recessziós évben a sofőrök jóvoltából összesen 15,8 milliárd kúnával gyarapodott az államkassza. Bár hihetetlenül hangzik, de az ország a gépjármű-tulajdonosoktól befolyó összeg nélkül az anyagi összeomlás szélére kerülne. De ennél talán még megdöbbentőbb az a tény, hogy a horvát turizmusból kisebb a bevétel, mint a szóban forgó tételekből: mindössze 10,9 millárd kúna jut végül az államkasszába. A körülbelül 5 milliárd kúnányi különbség jól mutatja, hogy bár az országnak jobban kellene segítenie a gépjármű-tulajdonosokat, ezzel szemben egyre több terhet raknak ránk.

Drágább üzemanyag, kevesebb régi és új autó az utakon

A jövedelmekhez képest rendkívül drága üzemanyag azt eredményezheti, hogy sokan a garázsban fogják hagyni autójukat, és más közlekedési eszköz után néznek, amit természetesen az ország költségvetése is meg fog érezni. Ha ehhez hozzászámítjuk az új autók eladásának a tartós csökkenését is, az államkassza bizony jóval kevesebb pénzre számíthat erről a területről, ha csak valamilyen váratlan fordulat nem következik be.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here