A sajtószabadság napjának margójára

0
79

Az ENSZ 1991 őszén nyilvánította május 3-át a nemzetközi sajtószabadság napjává. Kollégáimmal a héten Rijekába és Opatijába mentünk forgatni, a Duna Televíziónak „anyagot csinálni”. Mesélem ezt egy német ismerősömnek, aki kapásból azt kérdezi, hogy mennyiben változott meg a viszonyunk a magyar médiához, és nem gondolom-e, hogy a magyar kormány egy nagy rakás szerencsétlenség, amely az emberi jogokat és a sajtószabadságot is folyamatosan veszélyezteti? Végül is mit mondjon, ha a nyugati baloldali/liberális sajtó ezzel tömte tele az ő fejét is? És mindig könnyebb a szomszédban bóklászni, és ily módon is elterelni a figyelmet a saját országunk problémáiról.

Múlt heti számunkban az új magyar alkotmányból idézve bebizonyítottuk, hogy bizony nem csorbultak a magyarországi nemzetiségek jogai, sőt, megerősítették azokat. A kárhoztatott  médiatörvény is megérdemel annyit, hogy kicsit közelebbről is megvizsgáljuk. De tényleg csak nagyvonalakban, hiszen ránk sokkal nagyobb veszély leselkedik, mint a magyar médiatörvény.

De először lássuk a nagy vihart kavart törvényt.

„Noha a szakma és a politika is világvége hangulatban várta a törvény végső formába öntését egész Eruópában, a közönség számára kevéssé változik a médiavilág.

Minden médiumra, így a lapokra, hírportálokra és internetes újságokra is kiterjed az új médiatörvény hatálya.

A jogszabály alapján az MTI gyárthatja a közszolgálati hírműsorokat, a két nagy kereskedelmi televízió híradóiban a bűnügyi hírek aránya éves átlagban nem haladhatja meg a húsz százalékot, magyar zenei kvótát vezetnek be a rádiók számára, a reklámok pedig nem lehetnek hangosabbak, mint a műsor, amelyet megszakítanak.

A Médiatanács jogsértés esetén bármely médiumot bírsággal sújthat, ha az megszegi a médiatörvényt, vagy a november elején elfogadott médiaalkotmány rendelkezéseit. Így például gyűlöletet kelt személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, valamely egyház, vallási közösség ellen, illetve az általa közöltek alkalmasak valamely közösség megsértésére, kirekesztésére.”  – írja a HVG.

Az, hogy egy ország szabályozza saját írott és elektronikus tömegtájékoztatási eszközeit, ekkora felháborodást keltsen Európában, kicsit gyanús, vagyis okkal feltételezhetjük, hogy előre kitervelt, összehangolt, szervezett lejárató „hadműveletről” van szó.

De mi számunkra a legnagyobb veszély? Számunkra, kisebbségi sajtóorgánumokat létrehozók számára. A vajdasági Hét Napban Dudás Károly főszerkesztő kollégám tollából származnak a következő sorok, amelyeket mintha ránk is szabtak volna.

„A függetlenség mindenekfelettiségére esküdők sokszor teljesen figyelmen kívül hagyják, hogy a hiteles tájékoztatásnak más, nagyon fontos ismérvei, követelményi is vannak. Nemcsak mostani vitacikkeikben hagyták ezt figyelmen kívül, hanem eddigi ténykedésük során is. Ilyen ismérv és követelmény mondjuk a felelősség, a hitelesség, az emberi és szakmai tisztesség, és urambocsá, a közösség sorsa iránti elkötelezettség. Hogy most a mértéktartást, az alázatot és a bátorságot ne is említsem. No és persze az írástudást.  Ez az utóbbi ismérv és követelmény mostanság mintha kiszorulóban volna honi újságírásunk kritériumrendszeréből. A gátlástalan handabandázás lépett a helyébe: szép számban vannak ,,kollégák”, akiknek számítógép-billentyűjét az olvasó, a hallgató, a néző, no meg a közösség szolgálatának nemes indulata helyett a kicsinyes bosszú irányítja.

Hát pontosan erről van szó. A felelőtlen, felkészületlen, ítélkezésre viszont mindenkor kész félírástudók ugyanis mérhetetlen károkat okozhatnak nemcsak az egyes embernek, hanem az egész közösségnek.”

Ehhez nincs mit hozzáfűzni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here