A rendőrség vizsgál egy gyergyószentmiklósi Wass Albert-megemlékezést

0
57
LATHATAR-vas-al

A székelyföldi Gyergyószentmiklóson a rendőrség vizsgálja a Wass Albert születésének 105. évfordulója alkalmából tartott január 8-i megemlékezés szervezőit és előadóit.
A Székelyhon portál vasárnapi közlése szerint az elmúlt napokban a rendőrök két illetékest kérdeztek arról, hogy ki volt a rendezvény ötletadója, szervezője, finanszírozója. A rendezvény előadóját hétfőre idézték be a rendőrségre.
A január 8-án tartott megemlékezésen a résztvevők megtekintették a Duna Televízió által készített Wass Albert-portréfilmet, meghallgatták az Üzenet haza című Wass Albert-verset, és Selyem Antónia irodalomtanár előadását az íróról.
Kisné Portik Irén, a rendezvény egyik szervezője a Székelyhont arról tájékoztatta, hogy a rendőröknek is elmondta, a rendezvényen kizárólag Wass Albert írói munkássága került szóba. Selyem Antónia, a rendezvény másik szervezője nyomatékosította, Wass Albert regényeit Romániában adták ki, azok megvásárolhatók a romániai könyvesboltokban. „Nem értem, mi a gond, ha megemlékezünk a szerzőről” – tette fel a kérdést.
Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőrkapitányság szóvivője a Székelyhont arról tájékoztatta, kivizsgálásnak sem nevezné a rendőrség érdeklődését, csupán az esemény törvényességének az ellenőrzése zajlik.
Az erdélyi arisztokrata családból származó Wass Albertet azzal vádolták meg a korabeli román hatóságok, hogy 1940-ben, a magyar hadsereg Észak-Erdélybe történő bevonulásakor parancsot adott több ember kivégzésére. 1946-ban háborús bűnök elkövetése miatt egy kolozsvári népbíróság távollétében halálra ítélte. Romániában 2002-ben kormányrendeletben tiltották be a háborús bűnösök kultuszát. A jogszabály értelmében három erdélyi településen távolították el talapzatáról az író szobrát.

 

{fcomments}

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here