A laskói „históriatulajdonos”

0
100
riport-1-copy

Eltűnni látszik a mesemondás hagyománya. A technikai fejlődésnek köszönhetően sokkal gyorsabban szerezzük meg az információkat, így a személyes kommunikáció egyre jobban háttérbe szorul. Régen, amikor még nem volt a háztartásokban elektromos áram, az emberek énekléssel, mondókákkal, mesékkel szórakoztatták magukat és egymást, így tették elviselhetőbbé a munkát, így ütötték el szabadidejüket. Ezekbe az időkbe csöppenhetünk vissza a laskói Dobszai Maris néni történeteit hallgatva, a mesék révén meg a még távolabbi múltba.

Maris néni sokoldalú egyéniség, szabadidejében kispárnákat hímez vagy a virágoskertjét gondozza, melyben tulipánok, jácintok, nárciszok, és harangvirágok díszelegnek. Elnöke a laskói „virágos klubnak” is. Legfőbb hobbija mégis a mesemondás. Már gyerekkorában is nagyon sok történetet hallott. Amikor összejöttek egy-egy névnap, születésnap vagy disznótor alkalmából, mesékkel ütötték el az időt. Később újabb történeteket gyűjtött a faluban élő öregektől. Különösen a történelemmel kapcsolatos mondák érdeklik, mindig is foglalkoztatták a régmúlt idők titkai. Valamikor régiségeket is gyűjtött, azonban ezeket mára elosztogatta. Történeteinek nagy részét lejegyezte egy füzetbe, de Maris néni kívülről tudja az összest, ezenkívül népdalokat és mondókákat is ismer. A laskói iskolások is szívesen hallgatják a betyárvilággal vagy éppen a „török háborúval” kapcsolatos mondákat. A laskói iskolában, valamint több rádióban és tévében is felolvasták már ezeket. Némelyik történet magyarázatot igyekszik fabrikálni egy-egy földrajzi név eredetére.

 

Miről kapta a nevét Laskó?

Ebbe a kategóriába tartozik a következő történet is, mely Laskó nevére próbál fényt deríteni.

A Duna szabályozása előtt Laskó kikötőváros volt. A falu közelében volt egy vízimalom, mely a folyó lassú folyása miatt lassan működött. A monda szerint erről nevezték el a falut előbb Lassúnak, és mivel régen szerettek mindent becézni, később Lassúka lett, végül ebből alakult ki a mai Laskó helységnév. Állítólag a falu egykor nem is ott helyezkedett el, ahol ma. Laskó és Várdaróc között van egy Almáska nevű dűlő. Sok kökény- és galagonyabokor volt ott, és vadalmafák. Apró termésük miatt Almáskának nevezték el a dűlőt. Ezen a helyen lakott egykor Laskó népe, és csak később szerveződött újjá jelenlegi helyén.

Maris néni összegyűjtött történetei elevenen őrzik a török háborúk emlékeit, elsősorban az elrejtett török kincsek foglalkoztatják. Ilyen a kőkecske története is. 1903-ban két török kereste Albertfalu és Laskó között a kőkecskét, végül a Dragula bréga nevezetű úton találtak rá, ahol éppen útépítés folyt. A munkások már előtte rábukkantak a felismerhetetlenné töredezett kődarabra, azonban nem tudtak vele mit kezdeni, így hát félredobták. Nagyot csalódtak, amikor a két török felfedezte a lyukat a kecske hátsó fertályán, ami egy kulcsnak a nyílása volt. Miután kinyitották, ezüst és arany evőeszközöket, valamint ékszereket találtak benne.

Egy másik monda a harangban elrejtett kincsről szól. Egy laskói asszony mesélte Maris néninek, hogy a nagyszüleihez beállított néhány török férfi. Térkép volt náluk, és nehezen, de sikerült elmagyarázniuk, hogy a ház alatt van elrejtve egy kincsekkel teli harang. A hatóság nem engedte, hogy lebontsák az épületet, így máig is rejtély, hogy van-e kincs a ház alatt, vagy nincs.

Maris néni a betyárok idejéből is ismer néhány történetet. Az egyik ilyen a Csingilingi csárda nevével kapcsolatos. A csárda Rózsa Sándor idejében is működött, aki gyakran bujkált errefelé. Csengőt tettek a bejárati ajtóhoz, hosszú zsinórral, aminek a végére őrt állítottak. Mikor jöttek a zsandárok, az őr jelzése után volt idejük elmenekülni a mulató betyároknak. A Csingilingi csárda a csengő hangja után kapta nevét.

– Amikor a szülőházamat bontották, feltűnt valami a többszörösen átmeszelt mestergerendán. Nagyon öreg ház volt már. Megtisztítottam, lekapartam a meszelést, akkor láttam csak, hogy az van bele vésve; „Itt járt Rózsa Sándor”. Kár, hogy a gerenda már nincs meg, sajnos nem írtam fel, hogy milyen évszám volt belekarcolva – meséli Maris néni.

A nép idealizáló hajlamának a következtében a mesék, ahogy szájról szájra terjedtek az idők folyamán, egyre jobban „kiszíneződtek”, de Maris néni szerint van igazságtartalmuk. A kérdésnél, hogy mennyire hihetünk ezeknek a történeteknek, sokkal fontosabb, hogy a szórakozás mellett hazaszeretetre, erkölcsi tartásra tanítanak, és rajtuk keresztül bepillantást nyerhetünk elődeink gondolkodásába is.

Kívánjuk Maris néninek, hogy jó erőben, egészségben még sokáig mesélhessen az utókornak.

12-_riporthoz

Maris néni mondát mesél 1979-ben

 

{fcomments}

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here