A Kopácsi-rét különleges világát cölöpökre épített fahídról is fölfedezhetjük

0
544
15-kopcsi-rt-5

A Kopácsi-rét Természetvédelmi Park szépségeiben évente több mint 30 ezer látogató gyönyörködik. A 2015-ös szezonnyitásig számos fejlesztést hajtottak végre. A sajátos környezeti viszonyoknak köszönhetően kialakult változatos élővilágot idéntől már egy újonnan épült hídkomplexumon sétálva is felfedezhetjük.

A park szépségeivel különböző szervezett programokon keresztül ismerkedhetünk; választhatunk vízi vagy gyalogos túrát, madármegfigyelést, de lehetőség van kerékpárbérlésre is. Idéntől pedig újabb programlehetőséggel bővült a kínálat.

 

15-kopcsi-rt-1

 

Forjan Renáta, a Kopácsi-rét Természetvédelmi Park munkatársa elmondta, egy közel két kilométeres, cölöpökön álló fahídrendszert építettek a Kis-Szakadáson, valamint a tanösvényt is felújították, így most összesen három kilométeres távot sétálhatnak körbe a vendégek.
– Április végén a közösségi oldalunkon tettünk közé egy felhívást, arra kértük az embereket, hogy adjanak a hídkomplexumunknak nevet, a határidő a napokban járt le. A beérkező javaslatok közül választjuk majd ki azt, amelyik a legjobban tükrözi a híd jellegét – mondja Renáta.
A híd vonulatán több helyütt pihenőhelyeket, kilátókat is kialakítottak, így több órás sétára, kikapcsolódásra van lehetőségünk.
– A sétányról mindent meg lehet figyelni, ami a rétben is megtalálható, úgyhogy ez tulajdonképpen a rét kicsiben. Persze gondoltunk a legkisebbekre is: egy új játszóteret is nyitottunk, folyamatosan üzemel a panorámavonat, csónakokat és kenukat is lehet bérelni. De rossz idő esetére is van programunk, hamarosan egy új bemutatótermünk is lesz, ahol a zárt térben ismerhetik meg a látogatók gazdag növény- és állatvilágunkat – sorolja a programokat Forjan Renáta.
Hogy érdekes programokról van szó, ez abból is látszik, hogy idén jóval több a vendég, mint az előző években. Renáta elmondta azt is, hogy a külföldi látogatók száma is emelkedett. A Nagy-Szakadáson egy magyarokból és németekből álló turistacsoporttal is találkoztunk.
Koszér Attila Harkányból érkezett. Azt mondja, nem először járnak a Rétben. Ha ki szeretnének kapcsolódni, kicsit elszakadni a mindennapok gondjaiból, akkor ide jönnek.
Ha pedig Kopácsi-rétre emlékeztető dolgot szeretnének magukkal vinni a vendégek, rendelkezésükre áll egy ajándékbolt is, ahol például baranyai levendulát vagy a rétben termelt mézet is vásárolhatnak.

 

15-kopcsi-rt-2

 

– Kizárólag Horvátországból származó szuvenírt árulunk, a legtöbb helyben és kizárólag természetes anyagokból készül. Elsősorban kerámiából, nádból, fából készült tárgyakat árusítunk, de mindenféle más alapanyag is megtalálható itt, büszkék vagyunk arra, hogy ilyen gazdag a kínálatunk – mondja még Renáta, aki ezen a napon is kísérőnk volt a Parkban.
A Kopácsi-rét Természetvédelmi Parkban folytatódnak a fejlesztések. A közeljövőben még egy kültéri, helyi hagyományokat bemutató múzeum megnyitását és a hajókikötő felújítását tervezik. Emellett nemsokára bővítik majd a túrázáshoz szükséges csónakok számát is, hogy minél többen megtalálják maguknak a legjobb programot, hogy újra és újra ellátogassanak a mocsarak, erdők és ártéri mezők alkotta ősi pannon tájra.

 

{fcomments}

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here