A horvát házelnök Magyarországon

0
154

Szerdán Luka Bebić horvát házelnök magyarországi hivatalos látogatáson vett részt, ahol többek között találkozott Kövér Lászlóval is a magyar Országgyűlés elnökével. A közösen tartott sajtótájékoztatón Kövér kijelentette, “Magyarország szomszédai sorában Horvátországgal kiemelkedően jók a kapcsolatok”, semmilyen téren nincs probléma. Mint fogalmazott, a két ország történelmi okokból fakadóan is stratégiai partnernek tekinti egymást.

A házelnök arról beszélt, hogy a 2011 első félévi magyar EU-elnökség egyik prioritása az Európai Unió nyugat-balkáni bővítése. Elmondta, Horvátország az EU-csatlakozási folyamat finisébe ért, és Budapest mindent megtesz azért, ha a horvát EU-csatlakozási tárgyalások a következő félévben lezáruljanak.

Kifejtette, mind a horvátországi magyar, mint a magyarországi horvát kisebbség helyzete rendezettnek mondható, nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy mindkét ország jóhiszeműen kezeli ezen közösségek problémáit.

Kövér László elmondta, tájékoztatta vendégét arról, hogy az alkotmányos rendszer átalakítása keretében Magyarország is megoldja a kisebbségi közösségek parlamenti képviseletének kérdését.

Az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott, reményei szerint a magyar-horvát kapcsolatok minden téren, beleértve a kisebbségi kérdés kezelését is, modellként fognak szolgálni “abban a nagyon bonyolult térségben, amelyet Kelet-Közép-Európának hívunk”.

A horvát országgyűlés, a szábor elnöke kifejtette: Horvátország rendezte a határain kívül, a diaszpórában élő horvátok képviseletét a száborban, a világszerte szórványban élő horvátságnak három parlamenti delegáltja van.

“A horvát parlamentben a nemzeti kisebbségek képviseletét úgy oldottuk meg, hogy megalkottunk egy alkotmányerejű jogszabályt; a kisebbségekhez tartozó állampolgároknak két szavazati joguk van, szavazhatnak pártokra is, és szavazhatnak kisebbségi képviselőkként is” – fejtette ki.

Luka Bebićúgy fogalmazott, a népek együttélése lehetőség és kötelezettség. “A nemzeti kisebbségek számunkra nem akadályozó tényezőt, hanem lehetőséget jelentenek, hogy még inkább kiterjesszük együttműködésünket a szomszédos államokkal” – mondta.

A horvát szábor elnöke nagyra értékelte a horvát-magyar kapcsolatokat, mint fogalmazott, Magyarország Horvátország elismeréséig és azután is, “kétséget kizáróan mindig Horvátország mellett állt”. Emlékeztetett arra, hogy a magyar parlament ratifikálta elsőként Horvátország NATO-csatlakozását.

Azt mondta, Kövér László szavai biztosítékot jelentenek arra nézve, hogy a magyarországi kisebbségek parlamenti képviseletével kapcsolatos alkotmányos kérdés hamarosan megoldódik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here